Nálunk ma ünnepeltük Mandula második születésnapját. (Mellesleg ez a harmadik, mert ugye volt az, amikor megszületett 2008, aztán a következő 2009, és most a harmadik 2010, de mégis csak két éves.) Ő nem eszik csokit (na jó 80% fölötti az jöhet), meg egyéb ilyen bolti szemetet, kénytelen beérni azzal, amit mi sütünk, főzünk neki, tehát a teszkós tortát biztosan megússza. A kóla nevű terméket mi már több mint 10 éve elfelejtettük, szóval azt sem kell elszenvednie. A csipszet meg sosem értettük, mire jó...
Én nem vagyok túl jó sütikben, tortát meg végképp nem vállalnék (na talán egy palacsintatortát), szóval valami mást kellett kifundáljak. Persze nem akartam megúszni mondjuk egy muffinnal, mégis csak a kislányom születésnapjáról van szó. Oké, legyen házi rétes. Azt nálunk mindenki szereti, de általában csak a bolti lapost csináljuk.
Állítólag a rétestészta készítése, nyújtása csak az igazán kalandvágyó emberek sportja (no meg nagyanyáinké - nekik ez jutott bándzsi dzsámping helyett), de ez egyáltalán nem igaz. Végtelenül egyszerű és nehéz elrontani. Ha mégis sikerül, lehet elölről kezdeni, legfeljebb ebéd helyett csak vacsira készül el.
Nekünk meg lett ebédre.
30 dkg rétesliszthez tettem egy tojást (úgy ahogy van bele az egészet, semmi fakszni a sárga-fehér szegregációval), egy mókás kanál sót, egy mókás kanál ecetet (20%) és 4 ek olvasztott vajat. No és persze vizet. Ehhez nekem most pont egy deci kellett, de ez biztos függ a liszt minőségétől, meg a páratartalomtól is, szóval lehet, hogy néhány cseppel kevesebb vagy több vizet vesz fel a tészta :-). A lényeg az, hogy jól ki kell dolgozni, úgy hogy egyáltalán ne tapadjon a tészta sem a deszkához, sem a kezemhez, de ne is legyen totálisan száraz és kemény. Inkább azon a határon legyen, ahol már éppen nem tapad. Lényegesen könnyebb kidolgozni, mint egy kenyér tésztát, de addig mindenképpen folytassuk a gyúrást, amíg hólyagos nem lesz. Ezt így mondják annak ellenére, hogy én még soha nem láttam a hólyagokat, de biztos ott vannak, mert ahogy gyúrom a tésztát érzem a kezemmel, hogy kidurrannak.Ezt az adagot én két külön tálkába szedtem, amiket előzőleg vajjal kikentem. Letakartam konyharuhával, és meleg helyen hagytam pihenni.
Közben elkészítettem a töltelékeket. Csináltam túrósat, a szokásos citrom héjjal, mazsolával, vaniliás cukorral, tojással, de kevertem hozzá apró őszibarack darabokat (konzervből - most majd vehetek másikat a szatymazihoz). A mákos töltelékbe pedig egy kis tejföl, vaniliás cukor és fahéj került, az őszibarack darabok mellé.
Persze, ha töltelékről van szó, akkor a lehetőségek száma végtelen. Nagyon finom rétes készíthető almával, meggyel vagy különböző zöldségekkel is (nekem nagy kedvencem a gombás-brokkolis-currys).
A tészta kinyújtásához szükség van egy asztalra, rajta egy terítővel. Szerintem csak az nem tud rétest nyújtani, akinek valamelyik nincs e kettő közül.
Kis liszttel beszórtam a terítőt (itt már sima finomlisztet használtam), és a közepére helyeztem az egyik adag tésztát. Nekem van már rutinom lángos és pizza sütésben is, így előtte a levegőben már picit nyújtottam a tésztán, de enélkül is megy a dolog. A rétestészta nyújtása általában úgy néz ki (vagy legalábbis nagyanyáinknál biztos így volt), hogy egy hatalmas asztalon ott a tészta adag (az én adagomnak minimum a négy-ötszöröse), és az asszonyok két kézzel a tészta alá nyúlva a kézhátukkal nyújtják az asztal széle felé a rétest, amitől ugye az egyre nagyobb és egyben egyre vékonyabb lesz. Nos, az én adagommal ezt nem lehet megcsinálni, mert ekkora mennyiségnek nincs akkor súlya, hogy ez működjön. Gyakorlatilag elcsúszik a tészta az asztalon. Tehát az egyik kezemmel ellentartásra van szükség, és így csak egy kézzel tudom nyújtani, ami viszont megnehezíti a kézhát használatát. Ugyanakkor ez semmilyen gondot nem jelent, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint ez sem kockázatosabb, mint a hagyományos módszer. (A kockázatot ugye a vékony tészta kilyukasztása jelentené.) Így tehát egyik kezemmel stabilizálom az asztalon a tésztát, másikkal, pedig húzkodom kifelé, az asztal széle felé, hol itt, hol ott. Ezt addig folytatom, amíg szép vékony nem lesz a tésztám. Az a jó, ha átlátszó, tehát látom alatta a terítőmet (nyilván csak homályosan, hiszen nem üvegtésztát nyújtunk :-)).
A széleit, ahol vastagabb maradt, szépen levágom. Ezután rövid ideig hagyom pihenni, száradni a tésztát a terítőn. Hogy mennyi ideig az nagyban függ a helyiség hőmérsékletétől, páratartalmától, az a fontos, hogy nem szabad teljesen kiszárítani, mert akkor törni fog.Bekenem a tésztát olvasztott vajjal, ráhalmozom a tölteléket, behajtom a két szélét, és feltekerem az egészet egy rúddá. Ezt legegyszerűbb a terítő segítségével megoldani. A tekercs tetejét még egyszer végigkenem vajjal, és mehet is a kemencébe. 8-10 perc alatt kisül (sütőben ez legalább 2x annyi ideig tart).
Közben ugyanezt eljátszom a másik adag tésztámmal is (mert ugye miután összegyúrtam az elején, ketté szedtem). Kinyújtom, levágom a széleit, kicsit szárítom, bevajazom, ráhalmozom a tölteléket, felhajtom a széleit, terítővel feltekerem, tetejét bevajazom, és nyomás be a kemencébe.A levágott széleket, ha érdemes (a mennyisége végett) pár csepp (4-5 csepp) víz hozzáadásával újragyúrom, és elteszem pihenni, hogy aztán abból még egy adagot tudjak készíteni.
Nekem ma ez is meg volt.
Megtehettem volna, hogy az egész tésztát egyben hagyom, és egyszerre nyújtom ki az egészet, úgy feldarabolom és töltöm meg a különböző töltelékekkel, de ma nem ezt választottam.
Ez tényleg nagyon egyszerű! Ne higgyetek a legendáknak és próbáljátok ki bátran! Ha végül mégsem sikerülne (ebben nem hiszek), akkor javaslom, hogy ugyanazt a tölteléket palacsintába tegyétek. A palacsinta készítése, ha lehet még egyszerűbb. Azt is ki lehet sütni, amennyiben ragaszkodunk a sült túróhoz (Naná!), és gyakorlatilag egy hasonló dolgot kapunk a végén: tetszés szerinti töltelék vékony tésztába burkolva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése