2009. augusztus 29., szombat

verjük a palávert

Ezzel a recepttel már adós vagyok egy ideje... Rendkívül egyszerű - ez is :~) - köszönet illeti Celia Brooks Brown kisasszonyt érte.
A Palava egy ghánai recept, és egyáltalán semmi köze a paláverhez, ki tudja, miért hívják így...

Így készül:
70 g hámozott tökmagot kis lángon 1-2 percig pirítom - szépen felpuffadnak -, majd lehűtöm és 4 evőkanál víz társaságában péppé töröm.
750 g megtisztított spenótot egyben, nedvesen lábosba teszem, és főzöm, míg összeesik. Közben egy serpenyőben olajban dinsztelek 2 fej kockákra vágott hagymát - ha erősebb ízre vágyunk, nagyobb kockákra aprítsuk! Hozzáadok 250 g paradicsomot, melyet nagyobb kockákra vágok. Én nem héjazom le, mert nem zavar a héja az ételben, de ez ízlés dolga.
Belemegy még 1,2 dl passzírozott paradicsom, majd a lecsöpögtetett spenót és végül a tökmagkrém is. Felöntöm 2,5 dl vízzel, sóval és kevés cayenne borssal ízesítem. Ebből is ízlés dolga az adagolás, nálunk van egy 19 hónapos kosztos is, miatta nem főzöm túl erősre...
Ezután még fél órát párolom fedő alatt az étket. Néha érdemes keverni, nehogy a kutyáké legyen a végén! Sűrű ételt kell, hogy kapjunk. Kiváló mellé a barna rizs.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése