2010. május 8., szombat

Napraforgókrém sörélesztővel

Ezt a kencét már nézegetem egy ideje, de volt, hogy bátorságom nem volt, volt, hogy sörélesztőm... (Vajon be tudnék-e suvasztani még egy "volt" szót ebbe a mondatba??)
Mindenesetre legutóbbi budapesti túránkon vettem sörélesztőpelyhet, így már nem volt visszaút!
Kellemes savanykás ízű krém lett belőle - kicsit már sajnálom is, hogy eddig húztam az időt, mert szerintem nagyon finom.

Így szólt a recept:
1 és 1/3 csésze napraforgómag
2/3 csésze zabpehely
2 és 1/4 csésze víz
1/4 csésze citromlé
1/4 csésze sörélesztő pehely
4 gerezd fokhagyma
2 tk só
1/2 pritamin finomra vágva vagy 1 kk pirospaprika
1 közepes fej vörös hagyma finomra vágva
kevés olaj és víz.

A hagymát kevés olajon és vizen megpároljuk. A magot a pehellyel és vízzel leturmixoljuk, majd a hagymához adjuk és néhány percig főzzük - amíg be nem sűrűsödik. Ezután a többi hozzávalót is beletesszük és még pár percig főzzük.

Állítólag "sajt" is készülhet ebből - én még azt nem próbltam, de fogom, és majd beszámolok -, akkor 2-3 tk kukoricakeményítő is kell bele; illetve, ha szeletelhető sajtot szeretnénk, akkor 1 tk agar-agar.

Javaslom, hogy kóstoló gyanánt a "csésze" szót feleltessük meg az "1 deci" fogalmával - és persze arányítsuk a többi hozzávalót. Én ugyanis 2 decinek vettem elsőre a csészét, és tetemes mennyiség lett. Több napig enni pedig a legfinomabb ételt sem az igazi...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése