2009. december 13., vasárnap

Pide

50 dkg kenyérlisztből (bl 80) gyúrtam tésztát, 2 ek olivaolajjal, 1 tk sóval, csipet cukorral, kovásszal, no meg vízzel. Csak a móka kedvéért kevertem bele némi lepirított szezámmagot, és köménymagot is.
Vacsira szántam a pidét, de már reggel összegyúrtam a tésztát. Napközben többször átdolgoztam, kb. 3 óránként. Ez a minimum, ha az ember kicsit is komolyan veszi, hogy "török pizzát" akar enni. Hallottam olyan verziót is, hogy az összegyúrt, és megkelesztett tésztát fóliába csomagolva 3-4 napig hűtőben tartják, és időnként csak azért veszik elő, hogy ököllel megütögessék. Én megmondom őszintén, még soha nem mertem ezt kipróbálni. Valahogy nem visz rá a lélek, hogy többször is megöklözzem. A flaszteren az egész más, na de ezt meg fogom enni! :-)))
Este kinyújtottam négy hosszúkás formára, a széleit kissé vissza hajtottam és megkentem őket oliva olajjal (természetesen extra szűz). Szétkentem rajtuk a joghurtot, amibe korábban belepréseltem egy gerezd fokhagymát. Érdemes sűrű joghurttal próbálkozni, ami nem folyik szét teljesen. Nálunk Picilivi a joghurt felelős, és épp nem sikerült túl sűrűre csinálnia, szóval én a magam részéről úgy döntöttem, hogy besűrítem egy kis tejföllel. Mea culpa.
Szórtam rá aprított kaprot - nem eleget.
Került rá lila hagyma - Borka kedvence.
Vágtam rá paprika szeleteket - Sült paprika! Nagyon-nagyon!!!
Némi szárított paradicsom - miért is ne?
Szeletelt sajt - amit találtam a frigóban...
Amint úgy láttam, a kemence felkészült a fogadásra, bévetettem. Úgy fél órát töltött a csodálatos boglya kemencénkben, és utána elég hamar elfogyott...
...némi Szemes kékfrankos kiséretében (2007)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése