2010. március 16., kedd

Karobos tönkölykalács

Ketten vagyunk csak itthon Borkával. Ilyenkor valahogy inkább figyelek arra, hogy a kedvében járjak - ha már az apja nélkül kell étkeznie, amit nem szeret. Apával együtt valahogy finomabb minden étel. :)
Ma kalácsot sütöttünk vacsorára. Persze lesz ebből még holnapra is, hiszen akkorát nincs értelme csinálni, amit én meg egy két éves apróság egy ültő helyében felfal... Mindenesetre most kiélveztük a frissen sült kalács illatát és ízét. Holnap már csak másnapos lesz.
Így készült:
400 g lisztet összedolgoztam 1 tojással, 20 g élesztővel (kevés tejben felfuttattam), 70 g vajjal, 40 g cukorral, 1 dl tejjel és fél citrom reszelt héjjával. A liszt több mint fele teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt. Nem mértem ki grammra, de úgy 150 g lehetett a BL55-ös liszt csupán. Alaposan meggyúrtam, majd meleg helyen kelesztettem 50 percet. Lehetett volna többet is, de kifutottunk volna az időből, hogy 6-ra vacsora legyen. Kelesztés után ketté vettem a tésztát, és mindkettőt még egyszer átgyúrtam. Az egyik részbe ekkor kevés karobot kevertem. Ezután hosszú hengert formáztam belőlük, majd összefontam a két szálat. Sütőlemezre tettem, kevés tejjel megkentem, és 60 fokos sütőben kelesztettem még fél órát. Ezután átkapcsoltam 200 fokra és készre sütöttem. Kikapcsoltam a sütőt, de mielőtt kivettem, még egy kevés tejjel megkentem a kalácskát, hogy porhanyósabb legyen, és még rácsuktam a sütő ajtaját pár percre.
Ezután már csak ki kellett várni, hogy ne legyen forró - ez volt a legnehezebb része! Mondhatom, hogy sikere volt, mert Borka nem nagy étkű, de ebből két szeletet is kért. Hurrá! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése